Május 1. - A dolgozó emberek ünnepe

  Geszteréd Község Önkormányzatának Képviselő-  testülete, élén Szabó József polgármesterrel  szívügyének tekinti a dolgozó emberek  megbecsülését, közalkalmazottakét és  közfoglalkoztatottakét egyaránt.
 Nem elhanyagolható az a figyelmesség, amellyel  minden itt élő család ünnepét próbálják évek óta  szebbé tenni az ilyenkor összeállított élelmiszer  csomagokkal. Hat éve jött szokásba, hogy egy-egy nagyobb horderejű feladat elvégzésének örömére, mint amilyen a kezdetekkor az erdőtelepítés volt, finom ebéd koronázta a résztvevők sikerét, új lendületet adva a következő célok megvalósításához. Az idén, akárcsak az előző két évben is, ez az összevont munkaebéd május elsejéhez, a munka ünnepének napjához lett időzítve. A helyi Nyugdíjas Egyesület tagjai által készített menüből (vad-pörkölt és fánk) közel 150 fő fogyasztott jó étvággyal a község vezetőinek körében.  Szabó József polgármester szavait idézve: nagyon sok- és szerteágazó feladataink vannak, amelyek nagyfokú szervezést igényelnek, mégis időnként szükség van arra, hogy megálljunk, összegezzünk, értékeljünk és köszönetet mondjunk.